Te minderről semmit sem tudsz akkor.

Csak annyit hallasz,

hogy a madarak nagyon szépen énekelnek körülötted,

és a patak nagyon szépen mesél.

Csak annyit látsz, hogy nagyon szép az erdő.

A fák, a virágok, a fű, a moha,

a magas kék ég és rajta az a nagy,

csillogóan fehér felhő, amelyiken a Jóisten ül,

bárányfelhőket pöfékel nagy kék pipájából,

és jóságosan mosolyog.

(Wass Albert: Az Angyalok Tisztása)

Simon Ágnes:
Az Angyalokhoz


Angyalaim!
Hiszem, vagytok.
Tudom, léteztek.
Lépteim vigyázzátok
Lelkemet simítjátok
Életem megáldjátok.

Tudom, vagytok.
Hiszem, léteztek.
Gyarló földi botlásaim
Jó irányba terelitek
Őrzitek szeretteimet
S bár nem tudom nevetek,
De már minden nap
Száll az égbe
KÖSZÖNETEM felétek!

Angyalaim!
Szívembe szeretet költözött
Lelkem bársonyba öltözött
Mert tudom, vagytok!
S ez az én örök
HÁLA-IMÁM most hozzátok-

 

 

 

"Elég, ha az ember elhiszi, hogy léteznek angyalok, elég, ha szüksége van rá.
És akkor megmutatkoznak, és ragyognak, mint a hajnal első fényei."

(Paulo Coelho)

 

"Olyanok vagyunk, mint a gyermekek, tanítókra van szükségünk, akik pallérozzák elménket és irányítanak; és Isten erre módot is adott, angyalaira bízva, hogy okítsanak és vezessenek bennünket."

(Aquinói Szent Tamás)

 

 

 

Wass Albert:
Az Angyalok Tisztása

 

 

Amikor az erdőre kimégy, figyelve lépj, és lábujjhegyen. 

Mihelyt a fák alá belépsz, és felrebben előtted az első rigó: 

akkor már tudnod kell, hogy az erdő észrevett. 

Ha megállsz egy pillanatra, hallani fogod a szellőt, 

ahogy a fák között tovaoson. 

Te már tudod, hogy ezt a szellőt 

az angyal rázta elő, köpenye ráncaiból. 

 

Ha jól figyelsz, a manókat is hallhatod: 

surrannak, matatnak itt-ott a sűrűben. 

Sok dolguk van, igyekezniök kell. 

A virágokat is láthatod majd, 

és minden virág kelyhéből egy tündérke les rád. 

Figyelik, hogy rontó-ember vagy-e? Azoktól félnek. 

De te látó-ember leszel, és a tündérek ezt hamar felismerik. 

Kiülnek a virágok szirmaira, és kedvesen reád kacagnak. 

 

De akkor a patakot is meghallod, ahogy neked mesél, 

csodálatos meséket az erdőről. . . 

Csak haladsz csöndesen, gyönyörködve, céltalanul, 

s egyszerre csak kilépsz az Angyalok Tisztására. 

Nem is tudod, hogy ez az, mivel az angyalokat 

nem láthatja a szemed. 

 

Csak annyit látsz, csak annyit érzel, hogy csodálatosan szép. 

És megállasz. És abban a pillanatban megnyílik a szíved 

és az angyalok észrevétlenül melléd lépnek, 

egyenként, lábujjhegyen, és belerakják kincseiket a szívedbe. 

A legnagyobb kincseket, amiket 

ember számára megteremtett az Isten. 

A jóságot, a szeretet és a békességet. 

 

Te minderről semmit sem tudsz akkor. 

Csak annyit hallasz, hogy a madarak 

nagyon szépen énekelnek körülötted, 

és a patak nagyon szépen mesél. 

Csak annyit látsz, hogy nagyon szép az erdő. 

A fák, a virágok, a fű, a moha, 

a magas kék ég és rajta az a nagy, csillogóan fehér felhő, 

amelyiken a Jóisten ül, bárányfelhőket pöfékel nagy kék 

pipájából, és jóságosan mosolyog. 

 

Csak, amikor visszatérsz újra az emberek közé, 

a rontó-emberek és a gyűjtő-emberek közé, 

és hiába gonoszak hozzád, 

te mégis jóval viszonozod gonoszságukat, 

szeretettel vagy mindenki iránt, 

és az élet legsúlyosabb perceiben is 

derű és békesség van a homlokodon: 

csak akkor látják meg rajtad, 

hogy az Angyalok tisztásán jártál, kedvesem. 

 


 

Müller Péter:
Álruhás angyalok

 

 

Ha találkozol angyalokkal - sokan élnek közöttünk emberként - onnan lehet felismerni őket, hogy fokozott felelősségtudattal élnek. Bármilyen hivatásuk lehet. Lehet anya, apa, asztalos, szobafestő, muzsikus, de még vízvezeték-szerelő, mérnök, orvos, bőrdíszműves vagy hivatalnok is... szóval az angyal onnan ismerhető meg, hogy felelősséget érez minden tettért. 

 

Manapság elterjedt az a hír, hogy nagyon sok angyal vállal embersorsot. Látják, hogy a civilizációnk sodródik a végzete fele, s mivel félő, hogy az ember az egész természetet magával rántja, az angyalok mar nem tudnak felülről segíteni.

Megszületnek. Magukra veszik az emberi életet, és megpróbálják ezt a tébolyult emberfajt személyes jelenlétükkel megjavítani. Sok kisgyereknél fedezhetők fel angyali intelligenciák. 

 

Ilyesmi máskor is előfordult, de soha ilyen tömegesen. Nem könnyű ezt a különbséget észrevenni, mert a picik négy - öt éves korukig mindig is hordoztak magukon angyalarcot és lényükben angyaltermészetet. De itt valami másról van szó. Egy magasabb szellemiség jelenlétéről. Nem tudom, így van-e, és azt sem, hogy egy ilyen lélektelen, elgépiesedett pokol-közegben, mint a mienk, nem vesztik-e el később angyal természetűket, s szárnyatlanul nem fulladnak-e bele abba a mocsárba, melynek megtisztítására vállalkoztak szegények.
Nem tudom. Az angyalok egyrészt láthatatlanok, másrészt közöttünk élnek, álruhában.

Nem tudod, ki a gyereked, barátod, vagy az idegen, akivel éppen összehozott a sorsod. Lehet, hogy angyal. Sok angyal van közöttünk, aki nem csupán álruhát öltött, de a születése pillanatában odafenn hagyta az angyal-múltjára való emlékezetét is. Ő sem tudja, hogy angyal. Nem emlékszik rá. Csak érzékenyebb. Finomabb. A bármilyen sötét és mélyre süllyedt gengszter világban élünk, Ő úgy érzi, hogy mégsem tehet meg mindent. Neki nem szabad. Mindenki lop, neki nem lehet. Mindenki megbízhatatlan, link, Ő nem lehet az. Mindenki gátlástalanul hazudik, Ő elpirul. Nem engedi hazudni a származása. Össze akarja tartani, ami széthullana.

Egyszerű, romlatlan lelkületű emberek ezek, jók, tiszták és becsületesek. Rengetegen vannak. Ezekre mondjuk, hogy rendes emberek. ,,Nem idevalók". Emlékeznek még egy erkölcsre, amit ma már régóta nem tanítanak. Hozzák magukkal, a vérükbe van írva. Ahonnan egy álruhás angyalt tévedhetetlenül fel tudsz ismerni, az nem a jósága, nem a bölcsessége, nem is a csodatévő hatalma. Ilyesmikkel, bár ritka tulajdonságok, egy kezdő angyal, sőt, néha egy ember is rendelkezhet.
Az igazi angyalt a kedélyéről lehet megismerni. Lényéből szüntelenül árad valami megmagyarázhatatlan derű.
Olyan lelkiállapot, melyet az ember csak akkor él át néhány pillanatig, amikor ráragyog a nap, amikor repülőgépe a sötét viharfelhők fölé emelkedik, oda, ahol mindig fényesség van, kék-ezüst tündöklés. Az életet sokan iskolához hasonlítják, ahol tanulni kell, üzemhez, ahol dolgozni kell, néha börtönhöz, ahol az ember bűnhődik.
Az angyal mindezeken túl van. Túl van a hittanórákon, a filozófiákon; most már látja, hogy az Élet nem egyéb, mint játék. Úgy él, ahogy a madár fürdik a tócsában, vagy a hal fickándozik, önfeledten kiugrik a vízből, nem azért mert éhes, hanem ,,csak úgy". Mint amikor az ember táncra perdül, nem azért, mert valaki felkéri, hanem mert nem bír magával. Kedve van hozzá. Jókedve. Ezért a kedv szóért hívjuk is a csodálatos anyanyelvünkön kedvesemnek azt, akit nagyon szeretünk. És ha valakinek a kedvében jársz, azt jelenti, hogy nagy örömet okozol neki. Kedvesség nélkül nem tudok elképzelni szeretetet. Csak itt, ebben a végső tudatállapotban ébredünk rá arra, hogy minden bajnak, őrületnek mélységes oka van a teremtésben. Ez égetett ki belőlünk mindent, ami nem volt tiszta kedély és zavartalan boldogság.

A mennyország ,,zenés - táncos" hely. Ahogy az egész kozmosz is az. Mindig mindenhol zene szól. Sőt, zenéből van szőve az egész Mindenség; rezgésből, hullámból, erők és részecskék szédült táncából - csak ezt eddig nem hallottuk. Nem volt fülünk hozzá. Az angyalok itt már akaratlanul énekelnek. Az ember is ezt teszi amikor vidám. Észrevétlenül fütyül ha olyasmit csinál, amit szeret. A jókedv dalol benne. Tudod, miért fütyülünk, dalolunk? Mert azt érezzük: halhatatlanok vagyunk. Ez nem tudatosul bennük. Nem is gondolunk rá. Csak megérint bennünket az öröklét mámora. Az, hogy fenemód jó lenni! - hogy a világ nem keserves melóból, hanem örömteli játékból állt elő. Az istenélmény nem egyéb, mint a szüntelen ,,jó lenni" állapota. Átsuhant már benned ez az élmény? Ez a ,,de jó lenni"? Biztos vagyok benne.
Ebből értheted meg milyen egy angyalnak. 

 

 

 

 

 


  

 

"Az angyal azt mondta:
megtanultam, az embert nem az élteti, hogy vigyáz magára, hanem a szeretet."

(Lev Tolsztoj)

 

 

„Van egy régi legenda, amely szerint egy fehér és egy fekete angyal kerülgeti a Földet, és figyelik, hallják, hogy az emberek mit mondanak, gondolnak. Ha valaki jól állítja be magát, jót vár, jót remél, akkor a fehér angyal azt mondja, hogy "úgy legyen". És a fekete angyal köteles erre rámondani, hogy ámen. Ha viszont valaki rosszul állítja be magát, szomorú, keserű, akkor a fekete angyal mondja azt, hogy "úgy legyen". És a fehér angyal köteles rámondani azt, hogy ámen. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy a hívő, az optimista, a jóra készülő emberek dolgai általában jobban sikerülnek, mint a keserű, pesszimista és rosszat váró emberekéi. Ez nagyon szép legenda, amely megmaradt bennem. Vigyázni kell, hogy mikor száll el fölöttünk a két angyal. Csakugyan hiszek abban, hogy az egyik legfontosabb dolog a bizalom.”
 

(Popper Péter)

 

 

"Ha magányos vagy, vagy félsz, beszélj az őrangyalodhoz. Ezt megteheted hangosan, vagy szólhatsz hozzá magadban, az angyalod majd meghallja. Kérd, hogy legyen melletted, kezét tegye a válladra, hogy bátorítson és védelmezzen."

(JOAN WESTER ANDERSON: Hol angyalok járnak)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szerző: alliteracio  2012.06.08. 10:47 Szólj hozzá!

Címkék: vers idézetek képek angyalok versek idézetek képeken Wass Albert Angyalok tisztása

A bejegyzés trackback címe:

https://napipuszi.blog.hu/api/trackback/id/tr124573248

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása