Tabi László méltán nagy sikerű humoreszkjei, írásai, bohózatai talán a mai fiatalabb korosztálynak teljesen ismeretlen, mondhatni "feltáratlan" terület.
A velem egyívásúak pedig, ha olvasták, látták, hallották tüneményes, sajátosan fanyar humorral átszőtt elmélkedéseit, beszélgetéseit, akkor vélhetőleg szívesen idézik fel egy-két szösszenetét.
Szerintem nem okoz csalódást, ez a kis "időutazás"  a 60-as, 70-es évekbe...

A lányok neveléséről

- Mondja csak, Korpásné, igaz, amit hallok?
Maga elengedte a lányát egy fiatalemberrel a moziba, méghozzá az utolsó előadásra?

- Igaz, Borsosné, igaz. Sőt nem is először.

- És nem fél, hogy a kislánya rossz útra tér?

- Nemigen félek. Hiszen rossz útra térni délután is lehet.

Az én kislányom már tizennyolc éves, világos fejű, érett nő, akinek egészséges ítélete van az emberekről, a világról,
az erkölcsökről és általában mindenről.

- Hahahaha! És ha téved? És ha utólag derül ki, hogy tévedett? Akkor mit fog csinálni?

- Meg fogok lepődni és el fogok keseredni. Mi mást csinálhatok?

- Furcsa anya maga. Hogy mi mást csinálhat? Vigyázhat a lányára.

Én például vigyázok. Ha este moziba megy egy fiatalemberrel, megyek velük én is.

Megyek én!

- És közéjük ül?

- Nem. A fiú mellé. Az is teljes biztonságot ad.

- És ha délután sétálnak a Ligetben?

- Akkor is megyek velük. Tegnap is milyen szép sétát tettünk a Városmajorban, nem is gondolná.

A gyerekek az izotópokról diskurálgattak, én meg örvendeztem, hogy milyen komoly, erkölcsös lányom van.

- És ha tavasszal kirándulni mennek, teszem azt Dobogókőre?

- Megyek velük. Az én lányom egy percre sincs egyedül. Majd ha asszony lesz, akkor igen.

- És hogy bírja a gyaloglást maga, Borsosné?

- Én biciklin követem őket. Ők mennek elöl, és népdalokat énekelnek, én megyek utánuk biciklin.

- És mit szólnak ehhez a fiatalok?

- Örülnek neki, úgy látom, mert sokat nevetgélnek.

Higgye el, csak így lehet vigyázni egy lányra.

Legutóbb is, amikor a Hűvösvölgybe mentünk, mi történt?

Az első kerekem defektet kapott, s mialatt a gumit pumpáltam, ők eltűntek egy kanyarodóban.

Amikor utolértem őket, a fiatalember épp kezet csókolt a lányomnak. No, lett is haddelhadd!

Azóta mindig viszek magammal spárgát, hogy megkötözzem őket, ha valami baj éri a biciklimet.

- És ki végzi ezalatt az otthoni teendőket?

- A férjem. Szerencsére már nyugdíjban van, s így én minden figyelmemet a lányom nevelésének szentelhetem.

- És fiúk sohasem jönnek magukhoz?

- Jöhetnek. De ilyenkor a férjem kinn ül az előszobában, és belépőcédulát osztogat.

Megfelelő igazolás nélkül hozzánk ugyan senki sem jöhet be.

- Én ezt a szigort meg tudom érteni, bár nem helyeslem.

Hogy mi jár a kislány fejében, azt úgysem tudhatják...

- Mért ne tudhatnánk?

Most vettünk részletre egy elektronikus gondolatolvasó gépet, s azt éjjel a kislány ágya mellé tesszük.

Én meg egész éjjel figyelem a gépet, hogy mit mutat.

- És mit mutat?

- Minden a legnagyobb rendben van. A kislányom tegnap éjjel például a kör négyszögesítéséről álmodott.

Esküszöm, alig tudtam a könnyeimet visszatartani.

Higgye el, Korpásné, nagy megnyugvás ez nekem.

A maga lánya most például hol van? Nem is tudja, mi?

- De tudom. Elment holnapra koncertjegyet venni, neki meg az udvarlójának.

- Atyaisten! Mi lesz abból a lányból? Hiszen a koncert tizenegy után végződik!

- Hát aztán. Hazakíséri a fiatalember.

- Atyaisten!

- Hát a maga lánya? Az most például hol van?

- Hol lehetne. Otthon, a férjemmel. Várják az orvost.

- Beteg a férje?

- Nem a férjem. A lányommal van valami. Túlságosan meghízott elöl. Gondolom, a sok édességtől.